Zöld Batyu

Mindenki milliomos lett a válságban, számolta ki a CNN egy nézője. A hüllyeséget meg a spanyol ismerőseim átvették (persze lehet, hogy viccnek szánták, de ez nem derül ki a levélből). E szerint az államok annyit költenek bankmentésre, hogy az fejenként már eléri a 104 millió dollárt. Eredeti itt, amit a fordítás követ.

„SENCILLO CÁLCULO... IMPRESIONANTE RESULTADO.
 *Reflexión y sencillo cálculo enviado a CNN por un espectador :
 *El plan de rescate a los bancos con dinero de los contribuyentes, que aún
 se discute en el congreso de USA, costará la indimensionable cifra de
 700.000 millones de dólares, más los 500.000 millones que ya se le ha
 entregado a la banca, más los miles de millones que entregarán los
 gobiernos de Europa a los bancos en crisis en ese continente.

 Pero para tratar de dimensionar sólo en algo las cifras involucradas, el
 televidente hace el siguiente cálculo:
 
 'El planeta tiene 6.700 millones de habitantes; si se dividen 'sólo' los
 700.000 millones de dólares entre los 6.700 millones de personas que
 habitan el planeta, equivale a entregarle 104 MILLONES DE DOLARES A CADA UNO'.
 
 'Con eso no sólo se erradica de inmediato toda la pobreza del mundo, sino
 que automáticamente se convierte en MILLONARIOS a TODOS LOS HABITANTES de
 la Tierra'.
 
 Concluye diciendo : 'Parece que realmente hay un pequeño problema en la
 distribución de la riqueza'
 
 _____
 
 
 Haciendo un pequeño calculo lo vamos a poner mucho mas sencillo y mas
 cercano a los españoles.
 
 
 El estado español unta a los bancos con 30.000 millones de euros q salen de
 los bolsillos de los españoles.
 
 
 El Estado comprará 30.000 millones de deuda a la banca para evitar el
 colapso financiero.
 
 
 España en estos momentos su población es de 46.063.511 habitantes, según
 datos del padrón municipal de 2008.
 
HACEMOS EL CALCULO.
 30.000.000.000 euritos / 46.063.511 habitantes = 652,18 millones de euros
 PARA CADA ESPAÑOL
 652,18 millones de euros = 108.261 millones de pesetas por cada habitante en
 ESPAÑA
 TENIENDO UNA MEDIA DE 4 PERSONA CADA FAMILIA= 2.500,72 MILLONES DE EUROS
 POR FAMILIA
415.119,52 MILLONES POR FAMILIA, MIRA CON ESO SI QUE PODRIAMOS PAGAR LA HIPOTECA.
 
ESTA ES LA CRISIS.
 
VALE YA DE TOMARNOS EL PELO
 
TANTO EL GOBIERNO COMO LA OPOSICION SE ESTAN RIENDO DE NOSOTROS

Y NOSOTROS NO HACEMOS NADA?
 
PASA ESTOS CALCULOS A TODOS LOS Q CONOZCAS POR LO MENOS Q NO NOS TOMEN EL PELO.”

Sajnalom, de lusta voltam fordítani, így csak a modell lényegét szemléltetem

Spanyolország
Bankmentő csomag: 30 000 000 000 euró
Spanyolország lakossáága: 46 063 511 
30 000 000 000/46 063 511 = 652,18 milló euró per fő 

USA
Első mentő csomag: 700 000 Millió USD
VILÁG lakossága: 6700 millió
700 000/6700 = 104 millió dollár per fő

Ezzel a modellel a magyar példa így nézne ki:
Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitel Magyarországnak: 25,1 Mrd USD
Ország lakossága: 9 930 915 (2008 júlis becsült.)
25100/9.9 = 2535.35 millió dollár/fő

Szerintem e három példa láttán már az olvasónak is kiszúrta a szemét a dolog. 104 dollárról beszélünk fejenként, milliók helyet a 2. példa esetén. Ugyan ez a baki a többi példával is.
 

Ma ismét irodalom vizsgám volt, igaz ezúttal a spanyol romantikus irodalomból. Már megint nem jött be az egyik csoport tanárja, de ezúttal szerencsére a mienk bent volt és sokkal civilizáltabb, mély sajnálkozások közepette magyarázta el, hogy az ő vizsgáját a másik csoport tagja, akár mennyire is szeretné, a belső tanszéki szabályok szerint nem írhatják meg. A többiek kimentek, viszont nem került elő a tanáruk félóra múlva (nem úgy, mint a mienk a múlt héten), így a terembe már nem jöttek vissza. 
Második déjà vut a holnapi vizsgám okozta, aminek helyét és idejét ismét nem ismertem. A múlt heti módszer bevált, addig kóvályogtam az egyetem épületében, amíg egy kurzustársamba nem botlottam, akik tudták az infókat. Ezúttal helyes francia lányok helyett, egy Scootert meghazudtoló szőkeséggel rendelkező brit fiúval kellett megelégednem. Vagy egy órát beszélgettünk, amikor el kellett sietnem egy találkozóra. Vannak ugyanis olyanok, akik nem vállalták be egy egész évre a spanyolokat, így csak a második félévre vállalkoztak. Egy ilyen társamnak ígérkeztem el segíteni. (Persze, ha a köz tudomására hozom, hogy az előző félévben az esős Skócia helyett a karibi térség egy volt francia gyarmatán csiszolta a francia nyelvtudását, miközben helyi gyerekeknek angolt tanított. Rögtön más megvilágításba kerül az őszi távolmaradása. Na meg az egyetemé is, ami biztosította mindehhez számára az ösztöndíjat.)
Felkészítettem mindenre, elvégre nekem senki nem tudott agytágítást tartani. Félórán belül be is igazolódott, hogy a felkészítésre szükség van. Harmadik déjà vu: ő sem volt rajta az Erasmus érkező diákok listáján, ahogy ősszel annak idején én sem. De ahelyett, hogy napokra elküldték volna, amit a saját bőrömön már megtapasztaltam anno, közbeavatkoztam: „Velem ugyan ez történt ősszel. Ott meg ott tessék megnézni” és tényleg onnan elő is kerültek az adatai.
Más érdekes ma nem történt. Hacsak az nem számít érdekességnek, hogy a tegnapi egész napos és éjjeles esőzés után, ma reggel gombamód szaporodtak és bújtak ki a föld alól a koldulók és kéregetők. Ősszel komolyan módon semmi ilyesmivel nem találkoztam ebben a városban. Itt ráadásul a hazai viszonylatokhoz képest sokkal rámenősebben „végzik a munkájukat”. A családról készült fényképekkel vannak felszerelkezve, vagy egy gitáros éneket követően követelőznek taps és pénz után. Szerencsére ma csak háromszor kellett elmagyaráznom, hogy a cipőm márpedig nem koszos, hanem a dizájnja ilyen. Még szerencse, hogy így belejöttem a spanyolba. A parkban olvasás közben még egy édesen ráncos nyugdíjas néni is elmesélte az élettörténetét. Ebbe hatalmas sikerélményem volt, hiszen szorul szóra értettem, mit mond és még az én közbevetéseimet és kérdéseimet is megértett. Így ment itt ma a sorom, déjà vuk sokaságában.

 

A spanyolok (ugyan én csak az andalúz orcájukat ismerem) nagyon ritkán fordulnak elő kevesebben, mint fél tucat. A társasági élet/társaságban levés már-már kötelező. Talán ebből eredeztethető, hogy annyi külföldi kóborgás után, éppen ez az a hely, ahol bizony már nem egyszer magányosnak ér(e)z(t)em magam (itt most hitetlenkedhet a kedves olvasó, de ez a kijelentés többé-kevésbé valóban megállja a helyét). Még egy hete se tértem vissza, az elmagányosodás rendkívül gyors léptekben tört rám. Fel kellett vennem a kapcsolatot az oroszokkal.
 Ez a furcsa szokásom lassan már több évre visszavezethető. Ha távolba szakadom, valahogy mindig a földrajzilag hozzánk közelebb esőkkel sikerül jó barátságokat kötnöm. Skóciában a lengyelekkel, Kanadában a németekkel, itt Sevillában az oroszokkal. Egyetemünkön, ha nem is az Erasmus programot követően a második helyen, de kétségtelenül jelentős mennyiségben találhatóak cserediákok a jekatyerinburgi egyetemről. A spanyol mellett, az orosz az én második választott nyelvem (az angolt most nem számoljuk, mert ez alap), így e típusú orientációmnak jócskán megvannak az alapjai. Bár a barátságok teljesen véletlen és random módon adódtak. Pont az oroszokkal van a legtöbb közös témám, másokkal, mint például a franciákkal vagy épp az olaszokkal ennyire nem sikerül megtalálni a közös hangot.

 Vasárnapra esett volna a találkozó, de a pénteki vizsga után oroszaimba botlottam. Már hat hete nem találkoztunk, mindannyian nemzetközi kapcsolatokat tanulunk, így akadt megbeszélni való az elmúlt időszakból. Kibukott titkos, elfojtott Obama rajongásunk, hogy utána keserű szájízzel levonjuk, amit amúgy is tudtunk: egy ember Amerika alapvető érdekein nem sokat tud változtatni. Szónoki képességek, elvek és gesztusok ide vagy oda, ez már most kezd nem az az Obama lenni, mint aki a kampány alatt volt (ami valahol érthető). Végül csak kikötöttünk a grúzokhoz átszökött kiskatona történetére, „ami egyértelmű grúz propaganda. Képtelenség, hogy ilyen történhet.” Pedig moj drug is Szorokint olvas, és Az Opricsnyik egy napjában leírt kínai víziótól kicsit fél. Eközben az egyetem belső udvarán egy nagy csoport spanyol fiatal halad át. Periférikus látásuk lenyűgöző, hiszen a kapu oldalától kissé odébb ülünk, de mintha kiszagolnánk minket, szőkéket. Már az elsőnek beszállingózók utánunk fordulnak, szép rendben sorjában az utánuk jövők is. Akinek valami technikai malőr merülne fel a periférikus látásában a fülébe súgnak, így ők, e ritka kivételek is hátra kapják a fejüket. – Eközben, mi már alig bírjuk visszatartani a röhögésünket. – Az udvar közepén megállnak, mintha csak a szökőkutat néznék, ám valahogy túl sok tekintettel találkozik tekintetem. Ami sok az sok, autogramot ne adjak? Úgy kiesik a szemük, mintha a spanyol trónörököst látnák! Pedig szőkeségben még utol sem érem Dársát (aki ekkor nincs jelen), kinek szőke aranysárga tincsei derekáig érnek. Ugyan igyekszem, mert az én szőkeségem már vállaimon nyugszik, de hát figyelmeztető jelként ott van a szakállam, ha valakinek hátulról még nem tűnt volna fel. Alexej esete pedig egyértelmű, bár koronaként göndörödő szőke tincsei festett angyalhoz teszik hasonlóvá.

 Karácsonyi hazatérésem előtt már hozzászoktam, hogy itt-ott megnéznek, de ennyire látványosan, ennyien még sohasem bámultak meg. Szegény állatok az állatkertben. 

A netet böngészgettem, amikor hazaérkezett a lakótársam. A széles mosoly nála ilyenkor általában ritka, így kiérdemelt egy kérdő tekintet. Sajnos ő ebből nem értett, tekintetemet megtoldottam hát egy kérdéssel is. Kiderült a diplomáját szorongatja a kezében. Kérdő tekintetem, ha még volt hová, tovább nőtt. Ekkor már ő is tudott olvasni az arcomról. Csak megvonta a vállát, „náluk ez így normális”. Elkértem, hogy megnézzem, hogyan is néz ki egy spanyol diploma (otthon nálunk kis könyv formájában láttam már diplomát, emlékeim szerint anyukámnak is olyan van), de itt amolyan falra aggatós A3-as méretű diplomát osztanak. De hát ide 2008 van írva, nem 2007-ben diplomáztál? – kérdtem a diplomát böngészve. De, de – hangzott a válasz. - De akkor miért 2008-at írtak rá?* – faggatóztam tovább. – Nálunk ez így szokás – vale ráhagyom, a spanyolok lassan már tényleg nem tudnak meglepni: két évvel diplomázás után kézhez kapni a diplomát, amelyre ráadásul egy évvel későbbi dátumot írnak?!? Ezt csak a spanyol logika képes megérteni.

Böngésztem tovább és gondoltam ebből posztot kell írni. Az írás előtt persze még egyszer jól kifaggattam, immáron a másik lakótársam jelenlétében. Egyszerűen ezeknek a hihetetlen történeteknek a hallatán teljes mértékben sikerül elbizonytalanodnom abban a csepp kis spanyoltudásomban is, ami van. A történeten felbuzdulva, másik lakótársam lapot húzott. Nincs ebben semmi meglepő – mondta a galíciai lány – az én német felsőfokú nyelvvizsgámat három évre rá kaptam meg. – Tessék? – értetlenkedek én ismét. - Igen, igen, 2004-ben volt a nyelvvizsgám, amelyről az igazoló dokumentumot 2007-ben kaptam kézhez.

- De az eredményt még abban az évben tudtad, nem? Ilyen sokáig nem javítják...

- Persze, hogy tudtam. De a felsőfokú nyelvvizsgákra Spanyolországban három évet kell várni.

Bármelyik olvasóm cáfolatát, illetve megerősítését ez ügyben szívesen fogadom. Tudomásom szerint a Cervantes Intézet DELE típusú felsőfokú nyelvvizsgára nem kell ennyit várni. Akkor a spanyolok miért is szívatják a maguk fajtáját?

Bár valahol ebben az egészben van igazság. A hat hét alatt behúzandó Internetből a negyedik hónap előtt amúgy sem lesz semmi. Bankszámlát – több, lassan megoldódó ügy miatt – csak december elején sikerült itt nyitnom. A spanyol számlámhoz tartozó bankkártyámat még mindig várom. (Ismerőseim Granadába még a nyáron megérkeztek, így ők már szeptemberben számlát tudtak nyitni, a kártyájukat viszont csak decemberben kapták meg.)

* Ő még a régi rendszerben diplomázott, azaz kötelező szakmai gyakorlatról esetében szó sincsen.

Ezekkel a kérdésekkel a fejemben kezdtem el bolyongani az egyetem épületében a hétfői barokk irodalom vizsgámat követően. Történt ugyanis, hogy a történelem tanszék – mivel a modern spanyol történelem vizsgámról van szó – az előzetes Erasmus tájékoztatóval ellentétben, mely szerint idézem „a vizsgák lefolytatására január 26.-a és február 12.-e áll rendelkezésre”, december 16.-ára tűzte ki a vizsgát. Persze mire a történelem tanszék kitűzte a saját vizsgaidőpontjait a spórolós kelet-európai énem már réges régen beszerezte a filléres hazarepítő repülőjegyét az Erasmus tájékoztató alapján. A csavar csak november végén érkezett. A történelem tanárok egyik órán számomra teljesen váratlanul szavazásra bocsátották a vizsgaidőpontot. Csak néztem. Sok huzavona, többi vizsgával való egyeztetés után a három történelem vizsgából kettőt szépen átpakoltak január végére, illetve február elejére. Na szép, sokat értem a repülőjegy átrakással.

Előre szólok: túlzom. A leszarom szó nem hangzott el, de minden más igen. Barokk irodalomból több előadás keretében folyt a tárgy oktatása, a vizsgát összevontan íratták (volna). A mi professzorunk nem jelent meg, de a csoport társaim nagy számú jelenléte megnyugtatóan hatott a lélekjelenlétemre. Pontban félkor, az ismeretlen tanár csendet kért. Elrakatta a kabátokat, táskákat, ismertette a vizsga szabályait stb. Majd hosszú monológba kezdett. Először reménykedtem, csak én értem rosszul, ugyanis azt ecsetelte, hogy a mi vizsgánkról nem tud semmit. A spanyol nyelvi követelményeknek megfelelően ezt a tényt többször, akár több formában is megismételte. Ez elégendőnek bizonyult ahhoz, hogy megbizonyosodjak afelől, jól értem, amit értek. Kérdően néztem a francia csoport társam. Torzult arcából azonban úgy tűnt ő még nem érti. Így spanyolok után pásztázott tekintetem. Megcéloztam egyiküket kérdő ábrázatommal: telitalálat. A mimikai válasz: ő se érti. A megjelent tanár elkezdte kiosztani a dolgozatokat, de csak az ő előadását látogató hallgatóknak. - A többiek azt csinálnak, amit akarnak -, hangzott a válasz a tanár részéről. - Csak maradjanak csendben, és ne zavarják a többiek vizsgáját. - Mi nem kaphatnánk? – kérdezték spanyol csoporttársaim. Nem – hangzott a kurta válasz. - Bár a tematika és az olvasmányok megegyeznek, az előadások anyagát a professzorok saját belátásuk szerint fejlesztették ki, így a dolgozatok szerkezete eltér. Maguk dolgozatáról nem tudok semmit. Nem is érdekel, nem az én dolgom. Majd maguk megoldják – egészíti ki a tanár a kurta választ. A csoportunk kezdeményezi a kollektív kivonulást, mivel odabent csendbe maradva, illetve a nélkül sem tudtuk volna megoldani a helyzetet. Kint egy lány elkezdte felírni az elérhetőségünket, hogy a tanszéki titkárságon meg tudják szervezni az új vizsgaidőpontot (vajon a számítógépes adatbázist, mikor, milyen céllal szokták egyáltalán igénybe venni?). Az andalúzok feje éppen elég dúlt volt az elégedetlenségtől, hogy elhiggyem, ez nem szokott rendszeresen előfordulni. Pedig négy hónap itt lét után én ezt is elhinném, természetesnek venném. Majd félórába telt, míg összeírták a neveket. Addigra a tanárunk is előkerült, hóna alatt a kérdésekkel. Sikeres vizsgázást, akinek ezalatt még nem ment el a kedve az egésztől!


 

Sevilla: 17 fok, szikrázó napsütés. Az imént még rövid ujjúban ülve ettem az ebédem az erkélyen. Az utca végén ott állnak a narancsfák, bár illatuk idáig nem ér. Januárt írunk, ebben a hónapban már nem is vágyhatnék többre. Mégis elégedetlen vagyok, már megint. Hazaértem ahol az asztalon cetli várt – az éhes férfit nem ajánlatos rossz hírrel várni –. Húsz eurót kell befizetnem a közösbe, azért az Internetért, amit már sosem fognak bekötni hozzánk. Ha még csak húsz euró lenne, de hányadik húsz euró tanulópénz ez már az alatt a négy hónap alatt, amióta itt vagyok?!?

Így szól a síró bohóc első története:

November elsején költöztem be az új albérletembe. Két héten belül sikerült is megrendelni a netet. December közepén nagy nehezen behúzták a hozzá szükséges telefonvezetéket (a város közepén lakunk, minden szomszédnak van telefonja, tehát nem volt sok technikai akadálya). Nagy reményekkel tértem hát vissza Sevillába a téli szünetet követően, hogy végre beköszönt a spanyol kábelnet éra az életemben. Hiába, január végét írunk, de net továbbra sincsen. A lakótársam elmondása szerint már nem is lesz. Csak a szomszéd járt rosszul, akinek így továbbra is lopjuk a netjét. A telefontársaság gyorsan sietett is összeállítani egy kilencven eurós telefonszámlát. Hüledeztünk is alaposan a lakótársaimmal. Harminc euró volt a bekötés, amit elvileg visszatérítenek. De vajon mi a többi? A tudakozó szerint havi díj, de abból azonnal négyhónapnyi. Nem értettük miért számláznak nekünk előre három hónapot? A válasz pedig pofon egyszerű. Mivel a Telefonicának (a spanyol Matáv alias Tcom) kizárólagos joga – magyarul monopóliuma – van a telefonvezeték csatlakozás létesítése terén, sokan a bekötést követően az új vonalat gyorsan lemondják, hogy a már kiépített vonalra, kedvezőbb internetszolgáltatót szerződtessenek le. Ezért a négyhónapos számla. Ez rendben is volna, de az általunk szerződtetett internetszolgáltató reklámja értelmében ő vállalja át ezeket a járulékos költségeket és legkésőbb hat héten belül kiépíti a netet. Utóbb kiderült, a telefon behúzását követően hat héten belül és a négyhónapos számla átvállalásáról sosem volt szó, csak a kiépítés költségéről. A szerződés apró betűs része ugye, mert a reklám nem minősült ajánlattételnek az egy dolog. De az üzletkötőt anno többször is visszakérdeztük, hogy biztos nincsen semmilyen egyéb költsége a szerződésnek. Szerinte nem volt, a szerződéskötésnél nem voltam jelen, a szerződést nem láttam. Most, hogy ugyan azt az üzletkötőt kérik számon a tősgyökeres andalúz és spanyol lakótársaim, csak húzogatja a vállát. Ő nem felelős semmiért és az, hogy időközben a két cég között – mármint a telefonvonal és az Internet szolgáltató között – megváltoztak a dolgok, arról ő nem tehet. Igen, de a szerződés az szerződés, bár kár ebbe belemenni. Kulturális dolgokról van itt szó, ahogy otthon is. De ha kicsit is szolgáltatás orientáltabbak, ügyfélbarátabbak lennének, talán az andalúz GDP se tartana olyan meredeken lefelé.
Nem marad más választásunk, mint tovább lopni a szomszéd netjét, vagy mindegyikünk beszerzi a saját 3G-jét. Itt szeretném leszögezni, hogy a magyar 3G (HSDPA mobil internet) egyáltalán nem drága. Öt hét alatt kb. 2 – 2,5 GB adatforgalom mellett (ez az én átlagos adatforgalmam, ha a képek, flashek le vannak tiltva és nem nézek youtube-ot, online tv-t stb.) kb. 20 euró lenne a magyar számla. Itt korlátlan 3G-re nem igen van lehetőség 1 GB legjobb esetben 30 euró.

* a bejegyzés nem hivatalos információkra épül. Arra hagyatkozom, amilyen tájékoztatást kaptam. Lehet, hogy a Telefonica telefonvezeték bekötése terén nem rendelkezik monopóliummal, de nekünk Sevilla egy kimondott negyedében nem sikerült egyetlen olyan más céget találnunk, aki be tudott volna kötni nekünk egy vonalat. Internet szolgáltatóból akad egy rakat. A 3G Internet tarifáinak számításához a 2008. decemberi ajánlatok lettek figyelembe véve.

Miért nem blogolok? - kérdezték tőlem sokan, azalatt a rövid idő alatt amíg otthon voltam. Megjegyzem, az elmúlt két és fél évben, most először voltam otthon Karácsonykor. A válasz egészen egyszerű: nem érzem, hogy hozzá tudnák adni életetekhez. Sírni mindenki tud. Mindenkinek meg van a saját kis problémája, miért olvasná valaki, egy idegen, számára már alig ismerős egyén kesergéseit külföldön. Maradt volna itthon, legalább együtt sírhatnánk, olyan dolgon, amit megértünk, hiszen papíron oly sok minden nem jön át.
Kesergés ide vagy oda, hiányzik a blogolás. Mostani hazalátogatásom során különösen megtanultam a leckét: szinte ez az egyetlen módja annak, hogy megannyiótokkal valamilyen kapcsolatba maradjak. Otthon elhatároztam megtanulom a napos oldalát látni a spanyoloknak, csak arról írni, ami jó. Ismét naivnak bizonyultam. 24 óránál is kevesebb idő kellett ahhoz, hogy a befejetlenül hagyott dolgok öt hét alatt mégsem oldódtak meg és megérkezésemkor a maradék kedvemet is elvegyék (bár két nap kialvatlanság után nem kell sok a kedv elvevéshez). Úgy sírok majd, mint egy bohóc - erre az elhatározásra jutottam. Talán attól néhányan rávetemedtek a rendszeres olvasásra. Sőt, talán még erőt is merítethetek belőle. Annak ellenére, hogy tudom, nem elég vigasz ha azt mondom, a fejlett nyugaton tud még rosszabb lenni, mint otthon.



 

A kissé sokkoló árak ellenére Hollandiában is viszonylag lehet spórolni idővel meg pénzzel, ha az ember egy kicsit odafigyel - és elolvassa ezt a bejegyzést. Pár tipp azoknak, akik a közeljövőben Holandiába akarnak kiutazni tanulni:

- Bankártya: az ösztöndíj miatt nyitni kell otthon egy bankszámlát, amihez tipikusan MasterCard-ot adnak. A banki tájékoztatással ellentétben Hollandiában nagyon korlátozottan lehet használni, Amsterdamban például a pályaudvar néhány részét leszámítva szinte sehol. Mindig legyen nálunk ezért készpénz, amíg el nem készül a helyi bankszámla - azt viszont  minél hamarabb célszerű elrendezni. Ne fizess be csekken keresztül, mert az sem ingyenes.

- Utazás oda: három olcsó alternatíva van: Orangeways, Eurolines, Wizzair. Az, hogy melyik kinek jobb, az attól is függ, hova utazunk pontosan, és mikor. Budapest-Amsterdam oda-vissza 18e-36e között reális, de időben kell foglalni.

- Utazás országon belül: Nem nagyon hírdetik angolul, de van vonatbérlet. Ez egy évre szól, 40% kedvezményt ad és 55 €-ba kerül. A vonat egyébként elég drága, szóval simán behozza az árát. Busz gyakorlatilag nincsen. Ha nagyon türelmes vagy, lehet stoppolni is, elég népszerű errefelé.

- Utazás városban: Vegyél biciklit. Azonnal, amint lehet. Az, hogy hogyan lehet beszerezni, városonként eltérő. Ha van kint ismerősöd, akkor olcsóbban is hozzájuthatsz. Tipp: ne Magyarországból indulj ki, Hollandiában nem nagyon van olcsó MTB. Az egyszerű utcai kerékpárok a legjobbak. Érdemes megtanulni alapvetőbb dolgokat megszerelni, egy defekt például ilyen. Ha szerelőhöz viszed, akkor többszörös árat kér, ha mégis javítani kellene, nézz körül, hol a legolcsóbb, az árkülönbség rendkívül pofátlan tud lenni. Amsterdamban a legolcsóbb hely a kerékpárműhely az UVA FEB E-épület alagsorában található, egy belső csere 12-13 €. A tömegkölekedés egységes rendszerben működik, gyüjtőjegyet érdemes venni (Strippenkaart).

- Szállás: Ez nagyon egyetemfüggő, általában ajánlanak fel. Amsterdamban felajánlanak a regisztrációnál ágyneműt 30€-ért. Nem szabad elfogadni, az IKEA-ban feleannyi. A szobák elég jól felszereltek, konyhai eszközök általában vannak.

- Kaja: tanulj meg valamilyen alapszinten főzni, és vedd minél többmindenből a legolcsóbbat. Így napi szinten 3-4 €-ból ki lehet jönni, és nem rosszabb, mint amit otthon eszel. Menzát, éttermet, büfét felejtsd el, vagy legalábbis ne csinálj belőle rendszert, ha olcsón akarsz kijönni.

- Bulik: itt a nem egyetemi bulik fizetősek, de gyakran be lehet lógni. Akkor már inkább érdemesebb elmenni egy jó koncertre vagy egy AJAX/PSV/Feyenoord meccsre.

- Múzeum: ezt sem hírdetik angolul, de van múzeumbérlet. 20 €, és egy évre érvényes az egész országra. Ingyenes belépést ad, egyszerűen zseniális.

Ami a lényeg:

Amit ne hagyj ki, ne nézd az árát:

- belga sörök

- jó koncert

- jó meccs

- sajtok

- többi városba utazz el (Tipp: Amsterdam, Utrecht, Haarlem, Rotterdam, s'Hertogenbosch, Breda, Hága)