tesz-vesz:
nem igazán értem ezt a blogot, se a kommentjeit
nem látok összefüggést (2011.12.02. 23:24)5769...
Yumurdzsak:
adlersen! nekem nem az olasz csávó száma kell, hanem a norvég jégkirálynőké !
(2008.12.22. 13:25)norVÉG
Balázs, straight outta\' da ghettos of Groninga\':
aldi rakenról, albert heijn gumipop, Amszterdam raggacore, Pécs matyó hímzés.
(már elnézést a bel... (2008.12.09. 13:51)Honvágy
jackie.:
hát, akkor neked nem kell szlovák hordákkal megküzdened ezek szerint! bocsánat, ez nem volt PC. de... (2008.11.26. 00:52)elmaradásaim
horrorshow:
hú pont ezen a szép város/elhanyagolt város dolgon gondolkodtam valamelyik nap, és én asszem szíve... (2008.11.10. 19:55)Utazás, túlélés, satöbbi
public hikikomori:
A hasonló légkör tényleg benne van a dologban. Tegnap a szobatársamnak volt két amcsi vendége. Kér... (2008.11.05. 17:58)"...köszönöm a lekvárt!"
Ezekkel a kérdésekkel a fejemben kezdtem el bolyongani az egyetem épületében a hétfői barokk irodalom vizsgámat követően. Történt ugyanis, hogy a történelem tanszék – mivel a modern spanyol történelem vizsgámról van szó – az előzetes Erasmus tájékoztatóval ellentétben, mely szerint idézem „a vizsgák lefolytatására január 26.-a és február 12.-e áll rendelkezésre”, december 16.-ára tűzte ki a vizsgát. Persze mire a történelem tanszék kitűzte a saját vizsgaidőpontjait a spórolós kelet-európai énem már réges régen beszerezte a filléres hazarepítő repülőjegyét az Erasmus tájékoztató alapján. A csavar csak november végén érkezett. A történelem tanárok egyik órán számomra teljesen váratlanul szavazásra bocsátották a vizsgaidőpontot. Csak néztem. Sok huzavona, többi vizsgával való egyeztetés után a három történelem vizsgából kettőt szépen átpakoltak január végére, illetve február elejére. Na szép, sokat értem a repülőjegy átrakással.
A vizsgát ugyan átrakták, de így bizonytalanná vált, hogy hol és hánykor írjuk majd a vizsgát. Tudatlanul hazautaztam, hiszen Andalúziában a dolgoknak időt kell hagyni, majd magától megoldódik minden. (Ezt a leckét itt hamar érdemes megtanulni.) Visszaérkezvén azonban valahogy ki kellett deríteni másnap hova, hányra mennyek. Tájékoztatásban arról, hogy a vizsga hogyan is fog kinézni, mit, miféleképpen kérnek számon, már nem is reménykedem. Benéztem a netre, a tanszéki honlapra, az online adminisztrációs felületre a vizsgának hűlt helye. Sehol, semmi nincs kifüggesztve. A spanyol csoporttársaimnak még a múlt héten írtam, de amilyen sűrűn nézik az Emiljeiket válaszban keddig nem igen reménykedhetem. A tanszéki titkárságra vezetett hát az utam, ahol persze néztek rám nagyra tárt szemekkel, mit hablatyol itt ez a külföldi, december 16.-ára kitűzött vizsga, holnap? És még azt sem tudja, mikor és hol? Egészen egyértelmű, hogy félrebeszél. „Jöjjön vissza fél óra múlva” – hangzik a tipikus andalúz válasz, amelynek emlékét oly mélyre rejtettem emlékezetem valamelyik sötét zugába, hogy most amikor oly hirtelen előugrott ebből az állott-aszott sötétségből egészen szíven ütött (de öt perccel később legalább már flegmán tudtam venni, hogy a nyelvészeti titkárnő még a fogadóórájában sincs bent az irodájában, de még a táskája sem, azaz ma még nem jött be dolgozni. Így ment ez végig már az előző félévben is, kb. egy hónapba telt, míg hozzászoktam. Hah, legalább ezt a hozzászokást nem kell előröl kezdenem.). Jöjjön vissza fél óra múlva, ismétlem magamban mosolyogva. Tényleg azt hiszik, hogy ennyi idő alatt lenyugszom és eltűnik a bolondságom?!? Hiszen úgy is tudom, hogy az illető, akire várnom kell fél óra múlva sem lesz bent. A helyes kis andalúz lány majd csak rám mosolyog, elnézést kér és újabb egy óra türelmi időt kér. Így menne ez egész nap, ha hagynám magam, egészen négyig. Persze közben sziesztára már ő is eltűnne, így már az ő lágy vastagkeretes tégalalap alakú szemüvegén átszűrődő tekintetében se merenghetnék emésztő tehetetlenségem haragjában vagy ami még rosszabb kettőkor befejezettnek tekintené munkanapját. A szegénység és az andalúzok találékonnyá tesznek. Rám fér, két évig tespedtem az angolszász szolgáltatói kultúra jacuzzi fürdőjében. Az egyetemi séta közben kedves meglepetés ért. Újra nyitva áll előttünk az egyetem rektori szárnya, azaz végre ismét szabad a könyvtári bebocsátás. Azt hiszem az örömöm oka itt egy kis magyarázatra szorul. Ősszel a diákság, több ízben tüntetést szervezett a bolognai reformok bevezetése ellen. Nem kellett sok idő, hogy a diákság csíntetteire is sor kerüljön. Még valamikor a tüntetés sorozat elején lemosható festékkel érte támadás a rektori ajtót, vagy folyosót vagy valamit... Lényegtelen a történet szempontjából mi is történt pontosan. Tömören: Diákokhoz köthető a rektort ért valamilyenféle atrocitás következtében lezárták a rektori épületszárnyat és az ahhoz köthető, az egyetemi főépület közepén található főteret. Bumm, oda volt a könyvtárunk. Éljen a kollektív büntetés! Két, alkalmanként három biztonsági őr ellenőrzése, valamint a személyi igazolvány vagy útlevélszám felírása mellett lehetett a könyvtárból kikölcsönözni könyveket vagy éppen visszavinni. Persze csak a kölcsönözhetőeket! Decemberben csak a könyvtárban volt fűtés, így nem csak a tudásunk bővítésére szolgáló intézmény, de még a melegedőnk is oda lett. Ám most, hogy ismét nyitva a könyvtár már-már a spanyolviasz minőségét meghaladó ötlet pattan ki a fejemből: nézzük meg, hátha tanul valaki a történelem csoportból a könyvtárban. Hiába a zseniális ötlet, senkit sem találok. Feladva indulok kifelé, a túlzsúfolt és túlfűtött helységből. Hirtelen a sarokból leszólítanak, két francia lány az, az ominózus történelem óráról. A szokásos hello, hogy vagy? után gyors léptekben a spanyol nyelvi tradíciókat az árokba söpörve a lényegre térek: hol lesz holnap a vizsga? A mellettünk, amúgy fülhallgatóval tanuló, andalúznak kinéző lány ekkor néz fel először. A francia lányok persze tudják a választ, nem véletlenül, egy héttel hamarabb érkeztek vissza mint én, volt idejük kideríteni. És hánykor lesz a vizsga? - Az andalúz szomszéd lehetetlen kérdő tekintetet vett rám. - Csak a jegyzetből tanultatok vagy olvastatok is valamit? – kérdem. - Ó, a jegyzet elég lesz, majd ráírjuk nagy betűkkel, hogy Erasmusosok vagyunk – hangzik a válasz. Lehetetlen tekintetével most már a francia lányokat méregeti, az amúgy még mindig fülhallgatós és szintén vastagkeretes szemüveggel rendelkező andalúz szomszéd. Mosolyogva felelem: arra nem lesz szükség, már a második mondat után világos lesz, nem vagytok spanyolok. Nevetünk. Az andalúz szomszéd a felháborodás szélére sodródik, gyorsan távozom.
