Kedves blogolvasók!
Már rég nem írtam, pedig jó lenne, sok gondolat van a fejemben szívesen írnék, csak nincsenek letisztulva és sokkal jobban szeretném inkább megvitatni őket, mint leírni.
Definiálni próbáltam a fejemben, hogy miért írjak erre a blogra, kinek és miért olvassa el. És hát azt javaslom, hogy az olvassa el aki az én zavaros gondolathalmazomra kíváncsi.
Nem sokat utaztam előtte, sőt, azt hiszem nem én vagyok a leghitelesebb aki arról mesélhet, hogy mit jelentenek olyan alapvető dolgok, mint közbiztonság ( nem köti le senki a biciklijét a bolt előtt, már egy hónapja nem működik a lakat a biciklimen de nem félek, hogy ellopják, nincs szemét, nincs ápolatlan ember az utcákon. Az azért elgondolkodtató, hogy mit lehet mondani egy külföldinek, amikor megkérdezi, hogy milyen Magyarországon a közbiztonsági helyzet mert ugye "it depens"). Azt se biztos, hogy én írom le először, hogy nagyon sok diák autóval jár iskolába, nem is férnek el a parkolóban az autók, többnyire egyedül, (bár bulik után szívesen hazavisznek másokat) olyan távolságból is, mint a kolitól az egyetem. Minden rendezett tiszta "hundert prozent".
Élhető hely ez az Oestrich-Winkel, de nem nagyon lehet szeretni, mert nem gondolkodtat el, hogyha minden lámpa 45 fokos szögbe van hajtva az asztal felett, amikor bemegyek a könyvtárba, akkor nehezebb érezni a különbségeket, a pezsgést. (Egyébként a cserediákok gyönyörűen sokszínűek, de most arról írok, hogy milyen lehet itt élni) És hát lehet sokat utazni, vagyonokat költeni különlegesebbnél-különlegesebb dolgokra, de valahogy ez a steril környezet, akkor is lehet ellenösztönzője a nyitottságnak. Persze vannak trade-offok és ugye többnyire anyagi és preferenciális kérdések, hogy az ember mit csinál maga és mit bíz másra (mennyire specializálódik). Egyszerűen csak furcsa látni, hogy mi a hatása annak, ha minden olyan steril, instant, gyorsan frissen a kezedbe adott. Kettős érzéseim vannak abból a szempontból is, hogy mennyire természetes folyamat ez. Valahol értem a cégek, szülők ösztönzőit, hogy minél magasabb fokon elégítsék ki az emberek igényeit és hát ugye ösztönösen eszközhasználó az ember. Ugyanakkor mégsem természetes, hogy az embere valahogy eltávolodnak a dolgok esszenciájától. És leginkább eltávolodnak egymástól.
Nem biztos, hogy ez az ok, de nagyon fáj, amikor az emberek már annyira specializálottan gondolkodnak használnak mindent, hogy valahogy már nem is értik meg egymást, és így magukat sem. Aztán persze könnyű újra nagylevegőt venni és lebukni a víz alá.
Fejben viszont otthon járok. Meghallgattam a TÁRKI honlaján lévő mobilitásról szóló kis szösszenetet. És az ragadott meg, hogy a diákok jegyét inkább a képességei, míg a pályaorientációját viszont a családja és a környezete határozza meg. Persze puha dolgok ezek. Talán sok embernek triviáiális is, csak nekem sok kérdés van a fejemben amit ennek fényében tisztábban látok. Mondjuk, hogy amikor megkérdezek valakit, hogy miért azt tanulja, amit, miért ott, ahol, akkor miért ezeket a buta válaszokat kapom. ( nem érzem magam kivételnek ez alól) De akár arról is, hogy miért oda mentél dolgozni, vannak hosszú távú terveid, álmaid? Remélem csak nem jó emberektől kérdeztem, vagy csak "nem értek rá válaszolni", de azt érzem, hogy kevesen érzik, hogy mit miért csinálnak. És hát, ugye aki a mobilitás alacsonyabb fokán áll annak nem fogja a családja, vagy a környezete orientálni a pályáját. Ezért hát jó lenne kicsit többet beszélhetni arról, hogy merre, hova, miért érdemes kormányozni a hajónkat. Mert ha tudjuk, hogy jó irányba megyünk bizony sokkal jobban lehet élvezni az utat.
Hiányoznak a folyosói beszélgetések, hiányoznak az őszinte válaszok, hiányoznak azok az emberek akik hajlandóak egy órát is beszélni akár arról a lerágott csontról is hogy "melegkérdés". Hiányoznak a vita alatt lassan kikristályosodó álláspontok, az hogy azon gondolkozzunk, milyen oldalról világítsuk meg a kérdést, hogy a másik is értse amit állítunk.
