Erasmus ösztöndíjat nyugati egyetemtől kapni nagyobb káosz, mintha keletről jönnénk. Legalábbis én nagyon kifogtam.
Kelet-európai egyetemeken nem akárki kaphat Erasmus ösztöndíjat. Jó tanulmányi eredmények mellett, közösségi vagy éppen akadémiai helytállásból is bizonyítani kell. Az ösztöndíjak száma pedig kevés. Ezzel szemben a briteknél (a skótoknál egészen biztosan) csak az nem kap Erasmust, aki nem akar. Igaz, az ösztöndíj összege alacsonyabb, mint mondjuk a lengyelek 300 eurója. Ez az ösztöndíj alapból sok papírmunkával jár, különösen ha el akarjuk fogadtatni a kinti tárgyainkat. Bár van rá lehetőség, hogy ezt elkerüljük és kétszer annyit vizsgázzunk.
Évközben jelentkezünk, néha ide-oda küldünk egy-két forma nyomtatványt. Majd nyáron jön a megerősítés, nyertünk, bekerültünk, szeretettel várnak minket. De mit teszünk, ha nem kapunk semmit? Nem tudunk semmit, maguk derítjük ki, hogy kb mikor kezdődik a tanév, mikor kell legkésőbb ott lennünk. Persze emellett írunk egy e-mailt az anyaegyetemünknek, hogy nem jött semmi, pedig jönni kellett volna és akkor most mi lesz. Az én esetemben azt a választ kaptam, hogy ne aggódjak, mit is várjak Dél-Spanyolországtól, ahol minden mañana, és különben is évek óta ez így szokott menni. Rendben, gondoltam, hozzá kell szoknom, ha már ott fogok élni náluk egy évet. Augusztusban egy véletlen szörfözés közben azon az információn akadok fel, hogy be lehet regisztrálni, de a regisztráláshoz szükséges felhasználó nevet és jelszót az anyaegyetemnek kell megküldeni az ösztöndíjasainak, aki nem kapta még meg forduljon az egyeteméhez. Nosza, fordultam is. Két emberhez, az egyiküknek nem a feladatköre, míg a másik soha nem válaszolt, pedig két e-mail címére is írtam. Hát, mañana mivel mással vigasztaljam magam? Közben felvettem a kapcsolatot a többi diákkal, aki az egyetememről Sevillába érkezett. Ők se hallottak többet, semmivel se tudnak többet, mint én. Egy héttel később érkezem, mint ők. Bár eltévednek és agyukra megy a sok papírmunka (a kurzusokat nem lehet elektronikus úton felvenni) valahogy beregisztrálnak. Én is bemegyek az egyetemre. Sehol, semmi nincs kiírva, bár vannak térképek, azokon csak részleges információ van és bár különböző fajtáik vannak, egyiken sincs megjelölve az az iroda, ami nekem kell. Bár a honlapjukon lehet, hogy van egy teljes térkép, azt több órás keresés után se sikerült megtalálni. Persze meglesz, mert éljen az örök spanyol optimizmus, előbb utóbb minden megoldódik. Bemondom a nevem, megnézik egyszer, kétszer, de hiába nem vagyok rajta a listájukon. Hm, hm, még a végén kiderül, hogy ösztöndíjam sincs. Sajnos aznap nem működött az egyetemen az internet, így nem tudták megnézni rajta vagyok-e a másik adatbázisukon. Jöjjek vissza másnap. Délután gyorsan találkozok a skótjaimmal, hogy kiderítsem mekkora macera felvenni a tárgyakat, mert ha így elhúzódik a regisztrációm, akkor még a végén lecsúszok a tárgyfelvételről. Mint írtam, elektronikus tárgyfelvétel nincsen, a professzor hozzájárulása kell, majd az ő tanszékének az aláírása, amit még meg kell fejelni a helyi TOs néni aláírásával is. Nem rossz… Kétségtelen, hogy mindenki készségesen alá fog írni mindent csak éppen jókor, jó időben kell őket megtalálni.
Még aznap gyorsan írtam egy e-mailt a sajátjaimnak, hogy most már küldhetnének egy jelszót, meg felhasználó nevet, mert szép dolog a spanyolok lazaságára fogni mindent, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a skót illetékes lógja el a saját munkáját. Sőt három e-mailemet egyszer sem méltatta válasszal (A tanszékvezetőm és a tanáraim ezzel szemben készségesen válaszolni szoktak mindenre, csak ők se tudnak mindent, nekem pont a „nem válaszolóstól” kellene kicsikarnom a dolgaimat.)
Másnap visszamentem az egyetemre. Bár az Internet működik, az az illető, aki nekem segíteni tudna nincs bent, jöjjek vissza egy óra múlva. Na, ne, én nagyon sokáig el tudok jó pofizni, de valahol meg kell húzni a határokat. A skótok megígérték, hogy átküldik a saját jelszavukat, mert intézményi jelszó van, tehát mind a négyen ugyan azt használjuk. Nincs Internet hozzáférésem, de ha a regisztrálók megengedik, használnám egy kicsit a számítógépet, hátha azóta kaptam választ a saját egyetememtől vagy átküldték a hallgató társaim. Jó, rendben várjak egy kicsit. Az irodában egy mondatot gépelnek, majd őt percig megbeszélik a tegnap esti buli eseményeimet. Így elég lassan haladnak, de húsz perc múlva sikerül hozzáférnem a géphez. Skóciából válasz természetesen nincsen, a britjeim se küldtek át semmit. Hívom őket, de alszanak – gondolom - itt minden este fiesta van, így tizenegy előtt nem szoktak felkelni. Valamit azonban eddigre már kezdeni akarnak velem. Előkotornak egy kinyomtatott e-mailt, amin rajta van a nevem, mint Erasmusos ösztöndíjas az egyetememről (ezért küldtek el tegnap, mert Internet nélkül „nem tudták megnézni”, khm – mégis ki volt nyomtatva). Bombáznak a kérdésekkel: Hány hónapra szól az ösztöndíjam? Melyik tanszékhez tartozom? Ki a tanulmányi előadóm? Semmire se tudom a választ, mivel gondolom abban a levélben kellett mindennek benne lennie, ahol a jelszómnak is, amit soha nem kaptam meg. Végül a regisztrációs lapon, vagy nem adunk meg semmit vagy találgatva a filológia tanszéket jelöljük meg. Két óra leforgása alatt végül beregisztrálok. Most már csak a tárgyakat kell felvennem, ha tudnám mi a legfrissebb kínálat. A mai napot rászántam arra, hogy az Internet előtt töltöm és mindennek utána olvasok alaposan. Hiába, ma se Internet, se telefon nincsen, így még az ügyfélszolgálatot se lehet felhívni, hogy reklamáljunk. Praktikus megoldás az Internet és telefon szolgáltatató cégtől.
Sevilla, 2008-09-26
