Megvolt az első néhány órám, a hatás nem maradt el. A színvonalkülönbség az otthoni állapotokhoz képest tényleg döbbenetes mind mentalitásban, mind az oktató felkészültségében és motiváltságában. Még ért is ahhoz, amit tanítani akar, hát nem durva?
Majd írok a kurzusokról külön is, elöljáróban csak annyit, hogy a tárgyaim Intarnational Economics (adv.), Microeconomics: Game Theory és Economics of Organisation and Management. Aki már tanult az otthoniaknál sokkal jobb egyetemeken, annak unalmas lesz, amit mondok, de a különbséget egyszerűen zongorázni lehet. Ábel megérkezett Amerikába, és nagy neki az istálló. Minden kurzushoz elérhető elektronikus felület, az egyikből reader is lett összeállítva. Az órák is, amiken eddig voltam, pont úgy zajlottak le, ahogy a Nagykönyvben meg van írva. Interakció, felkészült, angolul folyékonyan beszélő oktató, aki képes jól átadni a kulcsgondolatokat. Egyedül az EOM-nál nem láttam különbséget az itteni óra és mondjuk az otthoni Vezszerv tanszék órái között. Igaz, ez utóbbi egy jobb egyetemen is megállná a helyét.
Majd még írok részletesebben is. Mindenesetre az első benyomások megfelelnek annak, amit az eddig itt járók mondtak. Sőt, nagyon pozitív az összkép.