Itt volt Petrával, meglátogattak.
Jól érezték magukat. Azt leszámítva, hogy kevés ember horkol úgy, mint ő, én is jól éreztem magamat.
Igaz, elkaptam az általuk csak sziget-betegségnek nevezett megfázást: Minden ki-befolyik a fejemben.
/A kép az Operaháznál készült. Építészeti remekmű.../
nos. én is megkezdtem tanulmányaim, mégpedig a kiutazással. helyileg Brüsszelig jutottam, specifikusabban pedig egészen az Amira nyelviskola D terméig. azt hiszem, megér annyit, hogy beszámoljak róla!
első: a fentebb idézet mindössze annyit tesz (a hasonlóan szerencsétlen, hátrányos helyzetűek kedvéért, akik nem ismerkedtek meg eddig eme világnyelvvel): a francia könnyű! akkor kezdtem el gyanakodni, amikor a tanárnő az órát azzal zárta, hogy a legjobb lesz, ha innentől kezdve ezt mantraként emlegetjük. miaszösz. (különben most rákerestem, tucat ilyen oldal van, még egy blog is hasonló címmel.) biztató.
második: a kurzuson öten vagyunk. én meg 4 középkorú faszi. ez azért azt hiszem ad egy enyhe helyzeti előnyt, mert ugyan nem gondolom, hogy a negyevenesek már kiöregedőben lennének, de azt meg merem kockáztatni, hogy az iskolapadból könnyebb átülni a nyelvkurzusra. magyarán akadnak vicces helyzetek.
a legjobb a kiejtés. van két angolszász, egy ír IT manager meg egy amcsi ügyvéd, hát... ők erőst nem hallják, ha azt mondják, hogy dzsö szüii a zsö helyett. ezen kívül az ír lehetetlennek találja, hogy kimondja a -tion végő szavakat. az első órából 10perc azzal ment el, hogy a tanár szótagonként rakatta össze vele a nationalitét, addig még talán ment, hogy nászio- viszont ahogy a többit hozzá kellett tenni, nesönelité lett belőle. a mi fojtott nevetésünktől kísérve. hiába, itt talán szerencsések vagyunk magyarok... mindenesetre van még egy portugál, aki nem tud semmilyen más nyelvet, így neki rajzolni kell. meg egy arab emír, aki ma érkezett, és mindenkit kioktatott, hogy hogy is kell egy új nyelvhez hozzáállni. móka és kacagás a nyelvtanulás!
de most komolyra fordítva a szót: ez megéri. elmenni egy nagyvárosba, beiratkozni egy intenzív tanfolyamra, délután meg császkálni a környéken. jó életforma. aztán hogy két hét alatt meddig jutok el, az kérdéses... bár ma már volt sikerélményem: megértettem magam, hogy a szendvicset sonka nélkül kérem. c'est facile! - tudjuk.:)
Brüsszel pedig... érdekes eddig. július elején már voltam itt pár napot, nem ronda és idegesítő - mint annyian mondják. sőt. nekem tetszik a színessége! hol egy afrikai negyed, hol egy öltönyös-rohanós ojroeuropéer. mindenféle nemzet kocsmája-kajáldája megtalálható, a franciát tanító tanárnő pedig ma kikérte magának, hogy ő nem francia - je suis belge! ilyen is van, nem is hittem volna!
Végre megérkeztem Amszterdamba, némi regisztráció után át is tudtam venni a szobámat. Jó kis felszereltség, gyakorlatilag egy felszerelt minigarzon két embernek, és fasza kilátás valamelyik csatornára. Még egyedül vagyok, sikerült ugyanis elsők közt átvenni a szobakulcsot.
Egyelőre nem sok minden esett le a városból, de elképesztően nagy kontraszt a vidéki Debrecen méretű nagyvárosokhoz képest. A nagy terek, a viszonylag szétterülő városszerkezet itt is megvan, de valahogy összehasonlíthatatlanul nagyobb a nyüzsgés, kevesebb a csendes kis zug, még a csatornákon is élénk a forgalom.
Apróbb negatívum, hogy 6 sínpárt látok az ablakomból, amelyeket pechemre használnak is. Még jó, hogy van hangszigetelés, és a helyi mozdonyok sem úgy muzsikálnak, mint otthon egy BZMOT.
Legyetek jók, a héten még jelentkezem.
Tot ziens!
Nos, túl kurvákon és esőn, megpróbálkozom némi komolyabb témával is. Persze, aki hűvös tematikákra vágyik, annak most is csalódást kell hogy okozzak. Talán azoknak is, akik voltak már Erasmussal Hegyeshalomtól nyugatra, hisz' nekik volt már szerencséjük megtapasztalni számos olyan dolgot, melyek bennem lépten nyomom katarktikus élményeket okoznak.
Két dologról szeretnék írni. Az egyik az adminisztratív ügyekre és azok intézésre vonatkozik, a másik az itteni egyetemi létről, a campus(ok)ról szól.
Tartom magamat egy olyan faszinak, aki az átlagnál többször eszi meg reggelire az otthoni TO alkalmazottakat, hülyébbnél hülyébb kérdésekkel traktálva őket. Rosszkor rossz helyen. Vagy túl korán, vagy túl későn. És általában rossz ajtón kopogtatva. Persze, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy lehet -e őket nemrosszkor is zavarni. Mindegy, csak szerettem volna önkritikát gyakorolni, mielőtt rákenem a fikámat a Duna-parti Űrbázisra, hogy aztán az tudja isten hova potyogjon.
Ugyebár az első napok és az első hét az egyetemi bürokrácia felfedezésével kezdődik. Ilyen-olyan papír és regisztráció. És persze SZÁMÍTÓGÉP: 5 különböző username és password. Hozva a magyar reflexeket, szinte biztos voltam benne, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy azt mondják és ahogy az le van írva. Előljáróban annyit, hogy az osloi egyetem cserehallgatóinak létszáma jelenleg az 500 főt is meghaladja. Ezen a héten egyébként nemcsak "nekünk", hanem az egyéb képzésben résztvevőknek is regisztrálniuk kellett magukat (BA, MA).
A főépületben van egy infomációs pult, ahol reggeltől-estig áll három fiatal alkalmazott, hogy segítsen a hallgatóknak a tárgyfelvétellel kapcsolatban, ill. bármely más adminisztratív ügynek az intézésében. Tegnap volt a határideje a hallgatói regisztrációnak. Volt egy erre kijelölt 30 fős számítógépterem, ahol szintén 4-5 alkalmazott segített a siker érdekében. Kint a folyosón a különböző tanszékek (economics, psychology, anthropology, political scince, egyebek) és intézetek segítői, titkárai ültek, laptoppal. Ők azon tárgyak felvételében segédkezdtek, melyek nem jelentek meg automatikusan a cserehallgatóknak szánt tárgylistán az online rendszerben. Hiába volt mindkét helyen óriási a sor és a tömeg, az ember 100%-os biztonsággal tudta, nem fogják leb*szni, elküldeni és nem fog szemrehányásokat kapni. Minden egyértelmű, átlátható és világos volt. Tudtad, hogy hiába állnak előtted sokan, gyorsan sorra fogsz kerülni. És ami ennél is fontosabb: tudtad, hogy meg fog oldódni. Mellékszál: az első pácienstől az utolsóig mosolyogtak az alkalmazottak. Az a pár óra jó hangulatú és stresszmenetes volt.
És akkor a klímáról. Ismét bebizonyosodott, hogy az egyetemi léthez, élethez nem pusztán jó épületek és korszerű felszerelés szükséges, hanem olyan közösségi terek is, ahol lehetőség van -mondjuk úgy- az együttgondolkodásra. Van egy komplett egyetemi városrész, kinn a zöld övezetben a belváros felett. Itt van az összes tanszék és intézet, valamint a több mint 30 ezer fős hallgatói garnítúrát elszállásoló kollégiumi hálózat. Emellett 3 nagyobb sportcentrum elszórva (nemcsak tornateremmel, nemcsak fiúknak) és egy nagyobb szórakozóhely. Azok a norvég fiatalok, akikkel én beszélgettem, mindannyian szeretik az egyetemüket, látszik a érzelmi kötődésük az intézményük iránt. Teljesen érthető módon.
Kérdés, érdemes -e nekem egymással párhuzamba állítani a BCE-t és az UIO-t, hiszen alapjaiban más ez a rendszer, egy alapvetően más környezetre szabva.
Annyi talán fontos lehet, hogy ahol az egyetemi lét szigorúan csak egy (most már két) épülethez kötődik, és onnan kilépve az egyetemista megszűnik egyemistának lenni (mert azt nincs hogyan és hol megélnie), ott az emberek az épület falai között sem fogják magukat sokkal jobban érezni.
U.i.: Már újra szép az idő. Nem kell az ÁVO-s dzseki, csak késő este.
Csók.
"Sorry, but my parents I don' t have enough money."
Mialatt Pesten -állítólag- f*szlohasztó a kánikula, itt már bőrkabát kell, felállított gallérral. És nem holmi rakendroll miatt -mely ugyebár amúgy is belülről kell, hogy jöjjön-, hanem mert itt kezd októberi-novemberi idő lenni. Talán csak ideiglenesen. Ma este 10 után a dologtalan osztály lelkes tagjaként két eső között bementem a városba szétnézni.
A főutcán sétáltam -épp kapargatva a kabátom gallérjáról egy odacsöppent vaníliaszószt-, amikor egy hiányos fogsorú fiatal hölgy hadarva kérdezett tőlem valamit. Az oralitásra való célzásokat sikerült csak megértenem, így udvariasan visszautasítottam az ajánlato(ka)t. Még visszafelé -nem pont ezen az úton, de félig-meddig érintve- ismét belebotlottam a hölgy kolléganőibe (IKREK voltak!!!!). Ők még erőszakosabban viselkedtek. Futottam előlük, mintegy. Kb. tíz hölgy volt műszakban a zuhogó esőben, a belváros egyik főutcáján, este 10 - 11-kor.
Persze lehet, hogy ez is része a skandináv jóléti modellnek.
Egyébként egy német pszichológus-hallgató lánnyal, egy lengyel politológus-hallgató lánnyal, két szerbiai lánnyal (fogalmam sincs kik ők, nem beszélnek nyelveket), valamint egy szerbiai fiúval lakom egy lakásban, havi 60 ezerért. Közös konyha, fürdőszoba. Mindenki maga után mosogat. Reciprocitás immel-ámmal.
Kell még valamit mondanom Ildikó?
Még pár nap, és véget ér a holland kurzusom itt, Tilburgban. Amolyan zárásképpen erről még leírok pár gondolatot.
A kurzus négy hetes volt, még 4 nap van hátra belőle. Ha valaki rászánta az időt, akkor ennyi elég egy jó alapfok elsajátításra. Ez nem vicc. Nem szétcsúszva, persze, a jó kis holland sörök maradjanak csak a hétvégére. Túnagy köccség, tudjátok. Ez baromi jó arra, hogy az ember több élményt szerezzen ebből az országból, és ne csak más erasmusosokkal fusson össze - legalábbis most ezt hiszem, legfeljebb majd pofára esek.
Ez persze sok meló, és nem is mindig kellemes nyáron napi 5-6 órát tanulni. DE: ez ezzel együtt is jó buli, akad bőven egyéb progi, meg a társasággal azért el lehet menni ide-oda. Ráadásul elég olcsó: erasmusoknak a tanfolyam ingyenes, a szállás elviselhetően drága, és jár heti 100 € ösztöndíj is. Szóval hajrá, nyaralásnak ár-érték arányban az EILC egy végtelenül jó valami. Speciel Tilburg nyugat-európai viszonylatban nem annyira drága, Amszterdam vagy Oslo nyílván sokkal drágább lenne.
De nem is ez a lényeg. Az EILC tényleg arra jó, hogy legyen egy jó kis nyelv- és terepismereted a féléved előtt. Amit pedig ezen a címen kaptam, az egyszerűen csúcs. Baromi jó tanáraink voltak, és kiváló nyelvi anyagaink: CD, könyv, munkafüzet, mindenféle egyéb cucc. Az mindenesetre elgondolkoztatott, hogy mindegyik tanárunk profibb volt, mint akikkel otthon találkoztam. Ez azért elég durva, mert én nagyon szerettem az otthoni nyelvtanáraimat is. Arra akarok kilyukadni, hogy kicsit átgondolnám az otthoni tanárképzést: mindenkit legalább egy évre kizavarnék külföldre. Ez a felkészültség- és minőségbeli különbség ugyanis tényleg mellbevágó. Hadd tegyem hozzá: a segédnyelv pedig az angol volt, és a társaság idegennyelv-ismerete nagyon szórt, az órák mégis baromi jók voltak.
Hogy mi volt még? Igen külföld, élmények stb., de ez ugyanaz, mint maga az erasmus program, csak itt kisebb a társaság, meg nem szakmai, hanem nyelvóráid vannak. Helló, még előttem egy félév, juppí...
Már hónapokkal ezelőtt tudtam/sejtettem, hogy az osloi árak messze magasabbak lesznek, mint amihez egy átlag magyar középosztálybeli hozzászokhatott az elmúlt másfél-két évtizedben, megjárva néhány nyugati európai (nagy)várost. H. Máté (remélem tud még járni) pár hónappal ezelőtt még mesélt nekem egy 6000 forintos osloi hot-dogról. Akkor nevettem, ami most már azért megy olyan könnyen.
Bár a fenti ár még így is túlzás, nem annyira irreális, bejárva a várost két nap alatt. Példák: A helyi gyros+kóla 60 korona (1Kr.≈30HUF). A fenti címre utal a 29 koronás 1 gombócós fagyi a kikötőben. Igaz, ha kettőt kérsz, az már csak 39. Lehet számolni. Őrlődtem tehát rendesen. Szinte minden megpillantott édességnél eszembe jut a Zs. Jani-féle dörgedelem: "Tulnagy kölcség volna, Tomi..." Ennyit a sírnivolnajó kategóriához.
És akkor most pár szót a városról: Oslot kb. fél millióan lakják. Rengeteg afrikai, távolkeleti és arab bevándorlót látok. Vagyis úgy tűnik, hogy egy klasszikus multikulti társadalomról van szó, annak minden előnyével és hátrányával. Bár azt hiszem, inkább az előbbin van a hangsúly. Kiváncsi vagyok, legbelül kik-mit gondolnak a másikról.
A belváros szerves részét képezi a kikötő, mely egyben egy sétálóutca is, szállodákkal, kávézókkal. Egyszerre keverednek egymással a legújabb kori (utóbbi 10-15 évben megépült) és klasszikus építészeti formák, térelrendezések. A városháza egy igazi monstrum, körös-körül jómunkásembereket ábrázoló szobrokkal. Valószínűleg valamelyik baloldali vezetés műve lehetett a század közepén, amikor még bíztak a történelem meghaladásában.
Emellett - furcsamód - a belváros központjában sok helyütt látni kéregetőket, koldusokat, nagyon rosszul festő járókelőket. Egyelőre úgy tűnik: szociálisan és kulturálisan egyaránt egy vegyes összetételű kisvárosba kerültem. A szállásom egy campuson lesz, messze a belvárostól, ám metróügyileg mégis csak közel. Közelében egy tó mosolyog, lágy pázsittal körbefogva.
A lányok és/vagy fiúk gyönyörűek. Tényleg azok. Ez nem ömlengés. Kétségbeejtő, basszameg.
Szétcsúszás...
Szeretnék majd úgy szóbelizni, ahogy azt a fiatalember teszi az első 35 másodpercben.
Szeretnék majd úgy élni, ahogy a srácok teszik a maradék 2 és fél percben.
1. Példamondat holland órán:
Kemal vesz egy autó, hogy néha haza tudjon utazni a családjához.
2. Nagy betűkkel egy holland chips-es zacskón:
Mostantól kizárólag növényi eredetű zsiradékkal
Mi, akik otthon azon vitatkozunk, náci-e a TomCat, gondolkozzunk el egy kicsit, mennyire értelmetlen, amit csinálunk. Van még mit tanulnunk nekünk magyaroknak, és az nem az, hol húzzuk meg a határt a férgek közt. Ugye értitek.
